Mivel családtagjaim java valahol a Balatonnál üti agyon az időt, a szombati ebédről magamnak kellett gondoskodni. A távolság nem gátolta a mutert, hogy továbbra is ellásson életviteli tanácsokkal, legutóbb pölö azt fejtegette hosszan és részletekbe menően, hogy már rég lemondott arról, hogy zsidó párt találjak, mostanra viszont már a nőnemű társ sem alapfeltétel, hajrá srácok. Mielőtt továbbment volna azt azért tisztáztuk, hogy a humán életformát még szükségesnek tartja, szóval egyelőre legalább attól megkímél a sors, hogy hazaérve egy kecskét találok a kilincsemhez kötve, hála az anyai gondoskodásnak.)

A lényeg, hogy Jack-kel a Halkakas mellett döntöttünk, amit még a nababés pulttámasztós időből megismert lányok nyitottak a Veres Pálné utcában hal témakörben, amire én mindig vevő vagyok. Előételnek vegyes haltál-ízelítő, utána meg grillezett sellő süllő, mert az jó. Na és itt kissé elkalkuláltam magam, ugyanis kaptam egy tavicápa-méretű állatot, mint koderült, 80 dekát nyomott a csöppség, és persze csúnyán bebuktam. Szerencsére Jack ezúttal is baráti segítséget nyújtott és felzabálta a maradékot, mint pangáziusz a fekáliát.

Szóval a méret igenis lényeg.