Hogy mennyi küzdelem van pár cseréppel meg balkonládával baszics, az hihetetlen, térdig álltam a földben, homlokomról patakzott az izadtság, komolyan átérzem a vidékiek balsorsát, akik az egész vegetációs időszak alatt ezt csinálják (télen meg a fonóban rohadnak, na de az már egy másik történet). Viszont most, hogy végre minden ragyog, én meg kinn ücsörgök egy pohár borral a virágzó izék között, nézve előbb a naplementét, aztán meg a Margit-híd fényeit, megint kicseszettöl szerencsésnek érzem magam. Jó most nekem lenni.