Hála a péntek délutáni dugónak, kissé lassabban értünk le a tervezettnél, és a Tankcsapda nem várt meg minket a kezdéssel, szóval az első két számot csak a sorban állva élvezhettük. Nagyobb gond volt a véralkoholszint, 0,000%, tökéletesen alkalmatlan bármiféle fesztiválozásra, de ezen két sör meg egy pohár bor segítségével sikerült úrrá lenni, és azután már minden jó lett. Amikor meg a Mindig péntek című lírai gyöngyszem került prezentálásra, erősen megütött egy flash, ahogy a glória és a lucia ülnek egy kocsmaasztalnál, a fülükben az mp3 out egy-egy végződésével és headbangelnek, na itt ezt most sokkal többen csinálták, ráadásul player sem volt.

Aztán amíg a Prodigy a nagyszínpadon nyomta a XXI. századi, széteső rockot, mi egy teleizzadt sátorban két évtizedet visszazuhanva az időben Nagy Feróval és a Ricével üvöltöttük bele a levegőbe a sörszagú nagy magyar bánatot, hogy Nem kell, meg A 2000. év felé, és ezért még az olyan izéket is megbocsátottam, aminek az volt a refrénje, hogy Fel-fel-fel-ébresztő!

Aztán volt még mézes barackpálinka és további sörök, amiket valaki egy asztalon felejtett, ezúton is köszönöm a kedvességet, majd hazamentünk.