Tegnap a Gyár-Tandem-home útvonalon négyen akartak levágni különböző összegekre. Egy krisnás a Körúton, egy ürge a Burger Kingben ("Erdélyből jöttem, vegyél már nekem egy szendvicset!"), egy öregasszony a metrón tolta az orrom alá a műanyag poharát, egy fickó mega Kálvinon érdeklődött, hogy ki tudnám-e segíteni 14 forinttal.

Még emlékszem, mennyire meg voltam lepve, mikor a '80-as évek végén először láttam egy koldust, tiszta sci-fi, időutazás Móricz és József Attila korába. Azóta persze elmúlt a fíling, de ez a dömping, ami mostanság van, teljesen lenullázta a szociális érzékenységemet. Már jó ideje nem adok senkinek semmit, piára sem, feküdhet a járdán végtagok nélkül, kiskutyával és kisgyerekkel, szarok bele. És ez nem biztos, hogy egészséges lelkileg. Megfelelő környezet és stimuláció hatására a legjobb lelkű ember is el tud jutni arra a szintre, amikor lazán a falnak támaszkodva, közönyös arccal nagyokat harap a szendvicsébe, miközben a feje felett a kéményből vastagon dől a krematórium zsíros füstje.

Nem jól van ez így.