Régebben mindig poén volt megálapodott, gyerekes-feleséges haverjaimmal összefutni: ők elmesélték, hogy család, béke, boldogság, én meg hogy buli, pia, hajnalig, na meg csajok, szőke-barna-vörös, szőnyegen-konyhapulton-kapualjban, kettesben-hármasban-négyesben. És röhögtem, mert az arcukon soha nem az együttérző sajnálkozás ült, hanem a színtiszta, sárga irigység. Kispolgár baszics, mondtam.

És valahol mégis mind efelé törekszünk, ösztönösen, úgy látszik. És nem tudom, hol kezdődik a kispolgári lét, mikortól válik az ember mamuszos-begubózós hülyegyerekké. Hányszor illik hetente berúgni? Szabad-e, kell-e más csajokkal flörtölni, mi van a csaj- és egyéb haverokkal? Nehéz kérdések ezek, nekem meg annyi a tapasztalatom, mint krokodilnak az orális szexben.