A december 24-ei hagyományaimhoz legalább annyira ragaszkodom, ahogy az összes többi hülye szokásomhoz is az ingek sorba rendezésétől a húsz féle pohártípus következetes használatáig.

Előző nap minden házimunkát megcsinálok, hogy rend és tisztaság legyen, bevásárolom az ünnepi kajákat (mirelit pizza, csipsz és csokoládé), kicserélem a konyharuhát, a kéztörlőt és hasonlók. 24-én kilenckor kelek, majd a Mekiben reggelizek valami igazi junkfoodot. Ezután sétálok egy nagyot, röhögök a kétségbeesetten rohangaló embereken, akik az utolsó utáni pillantra hagyták a vásárlást, lófrálok a Westendben, amíg hirtelen minden ki nem ürül. Sötétedés előtt hazaérek, majd sorozatokat nézek az esti családi bohózatig (karácsony zsidó módra), végül a Jaffában zárom a napot egy-két baráttal és sörrel egy giga buliban.

Na idén minden másként alakult.

Kettőig az unokaöcskösökre vigyáztam és asszem ezúttal a saját, nem túl magas pesztra-szintemet is alulmúlta, ha nincs a UPC videotár, még tragikusabb lettem volna. A családi vacsi, gyertyagyújtás és a többi holnapra halasztódott, mert a sógor akkor jön haza, nekünk meg ugye baromira mindegy, hogy december 24-én vagy március 9-én karácsonyozunk, a lényeg, hogy a gyerekek élvezzék. A Jaffa meg... asszem kifogytam a családmentes barátokból és a derekam is fáj. Szomorú ügy baszics, de ez van.

Sic transit gloria mundi.