Elég savanyú pofával mentem a muterhez ebédre, alapvetően strand lett volna a program, ha nem köhögöm végig az éjszakát, a kánikulai megfázás kibaszás a négyzeten. Aztán befutottak a hugiék is és a sógor láthatóan még nálam is jobban maga alatt volt és az érdeklődésemre csak annyit morgott, hogy hallgatnia kellett volna rám 9 évvel ezelőtt.1
Aztán a hugi - aki tőlünk eltérően kifejezetten fel volt dobva - elmesélte, hogy a gyerekekkel kalandparkban voltak és a sógor mind a 120 kilójával fennakadt egy akadály tetején és onnan kiabált segítségért, amíg a neje az együttérzés leghalványabb jele nélkül előbb hangosan kiröhögte, aztán vicces fotókat és videókat csinált róla. (A médianygot kérjétek közvetlenül a hugitól!)
A sorsommal és az élettel elégedetten, boldogan tértem haza.
1 Az esküvőn, mielőtt bementünk az anyakönyvvezetőhöz, félrevontam a sógort és megpróbáltam lebeszélni az egészről, hogy ez egy szar ötlet és addig tűnjön el, amíg még lehet, de a sógor azt hitte, csak viccelek, amikor a hugi jellemét ecseteltem neki.
