A sors mindig megbünteti a sznobokat (és az anyósvicc-fanokat, de ez most nem érdekes), a reggeli kapkodásban elejtettem az órámat, ami egy műanyag kvarcóránál nem is okozna gondot, így viszont hirtelen üvegfolytonossági kihívásokkal kezdett küszködni a cucc. Merthogy a klasszik mechanikus órák nem csak nagyobbak, nehezebbek, pontatlanabbak, felhúzásigényesebbek egy kvarcóránál, de még sérülékenyebbek is. Ja és geci drágák, javíttatni is. Szóval nincs mentségem, az, hogy James Bond is a mechanikus órákat preferálja, még nekem is nyenge érvnek tűnik. (Legalábbis mióta elmúltam 16.)
Viszont már 6 évesen is, mikor iskolába mentem, egy klasszikus mechanikus Zarja volt a csuklómon, és leszámítva az emberiség írott történetének legsötétebb és legszégyenteljesebb korszakát, a '80-as éveket, amikor mindenki úgy gondolta, hogy a folyadékkristályos kijelzős műanyag kvarcóra a menőség csúcsa1 (főleg ha beépített számológépes), azóta is ragaszkodom a kis fogaskerekekhez meg rugókhoz, csak kifinomultabb kiadásban. vÉgül is a nők agya is analóg (azért adja ki a szerkezet folyton azokat a nyüszítő hangokat), mégis milyen jól megvannak, írnak, olvasnak, szobatiszták és a többség még szopni is meg tud tanulni.
De most nagyon komolyan elgondolkodom egy másik órán baszics.
1 Mentségemre szóljon, hogyát akkoriban a farmermellényen hordott vicces kitűzőket, a tépőzáras adidast, a Sky Chanelen nyomatott Tutti-Frutti c. erotikus vetélkedőt (cicik! cicik!), a lambadát, Surda kalapját, a Lada üléseire húzott atlétatrikó-ülésvédőt és Falcot is über kúlnak tartottuk. Kész csoda, hogy az emberi civilizáció milyen gyorsan kiheverte ezt a kultúr-armageddont.
