A konvenciókkal mindig hadilábon álltam, még a csaladtágjaim és barátaim születésnapi felköszöntéséről is el szoktam feledkezni, hiába segítene a Facebook. De ez most valóban fontos, 5 éves a blog, ez itt, ami ebben a műfajban nagy idő, az általam a kezdetektől olvasottak közül csak montag, alie és Jack jut eszembe, akik öregebbek nálam, a többiek már lehúzták a redőnyt vagy illegalitásba vonultak.
Szóval elismerem, ez a blog hatással volt az életemre, mint Zámbó Jimmyére a szomszéd baromfiudvar, csak valamivel pozitívabban. Megismertem rengeteg embert, ebből néhányan a barázaim lettek, sokakkal ittam, buliztam vagy utaztam együtt, jónehánnyal ágyba is bújtam, és a halmazok metszeteiről most ne is beszéljünk, ahogy a linkek felsorolásáról se.
Szóval igazán mozgalmas, szórakoztató és sűrű volt ez a fél évtized, folytköv, amíg bírom szuflával, májjal, potenciával. Sok boldogat nekem.