Az utolsó esténkről még be kell számolnom, aztán már tényleg átváltok aktuális üzemmódba.

Szóval elindultunk arra a külvárosi helyre, amit Zarek haverja ajánlott, a helyi Illatos úton, majd lekanyarodtunk egy kivilágítatlan sikátorszerűségbe, sár és elhagyott raktárak(?), már láttam a másnapi újságokat, amint arról találgatnak a négy átvágott torkú külföldiről beszámoló kis színesben, hogy a szerencsétlen idióták miként vetődtek arra a lepra helyre, amikor hirtelen megérkeztünk egy nagyon rendben lévő klubba, ami a pusztulat közepén rejtőzött.

Az ijedtségre kértünk sört és vodkát, utóbbiban a pincérre bíztuk magunkat, mondta, hogy van valami tuti jó, azt ajánlja. Tényleg fasza volt, úgyhogy Texttel el is kezdtük leküldeni a köröket nagy boldogan. Ettünk is, én egy kacsát, a többiek jó, tartalmas levest, az is fasza volt, úgyhogy Texttel utána küldtünk egy-egy méretes, vastag salátát, aztán mivel az is ízlett, quesadillát, majd lenyomattuk némi steakkel (zöldborsmártásban). Amikor az is lecsúszott, a pincér odaóvakodott, hogy szeretnénk-e még valamit, mert zárna a konyha. Elengedtük a szakácsot, integettünk is neki.

Végül kértük a számlát, na a vodkáról ekkor derült ki, hogy Belveder-nek hívják, ez Lengyelország luxus-márkája és kábé kétszer annyiba kerül, mint a Finlandia, a fizetés konkrét fájdalommal járt. A másnap hajnali kelés is.