- Dőlj hátébb, úgy tudlak közben nyalni - lehelte oda a szőke lány (akit cseppet sem mellékesen én dugtam éppen) barna kolléganőjének, aki aktuálisan D. haveromon lovagolt és azonnal hátra is hajolt, hogy maximálisan elősegítse a javasolt eljárás kivitelezését. Kifejezetten pornófilmek ihlette szitu volt, két lány, két férfi, egy franciaágy, szolid kupi a kilenckerben. Mindkét csaj 19 múlt, azaz pofátlanul fiatalok voltak, karcsúak, kisportoltak és nagyon szépek, azaz rendelkeztek mindazon előnyös tulajdonságokkal, melyekkel D. és én nem. Ráadásul kifejezett élvezettel, lelkesen és szolgálatkészen végezték a munkájukat, az eksön után még a Happy birthday-t is elénekelték kórusban D-nek, mivel a betöltött 30 képezte az esemény apropóját.
Aztán még beültünk D-vel pár sörre levezetésképpen, majd hazafelé menet belegondoltam, hogy anno, bő 15 éve, mikor annyi voltam, mint most ezek a lányok, csak csorgathattam a nyálamat a hasonló kaliberű muffok után, a fenti helyzet realitása pedig a zérót is alulról súrolta - most meg némi kápé, pár telefon és szevasz, tiéd, viheted.
Kifejezetten jó dolog '30-asnak lenni, na.