A helyzet kifejezetten durva volt.

Ott álltunk Tokaj belvárosában (ami 100 méterre volt a külvárosoktól) este 10-kor Titusszal és Kohnnal, szinte teljesen józanon, és már a második büféből dobtak ki azzal, hogy zárnak és nincs palacsintájuk. Épp kezdtünk pánikba esni, de aztán Titusz sikeresen meggyőzte a harmadik büfében szintén zárni akaró csajt, hogy ugyan süssön már nekünk még pár paéacsintát, ami kifejezetten hibának bizonyult. 

Három elégett palacsintával és fél órával később, magunk mögött hagyva az enyhén hisztérikus lányt végül bevágódtunk az utolsó nyitva tartó kocsmába, amiről sokat elárult az itallapon szereplő száraz asztali vörös opciója, Tokajban ez olyasmi, mint eperturmixot kérni az Oktoberfesten. Végül 11-kor feladtuk az egészet, és gyomrunkban jó sok jellegtelen édes szarral hazabaktattunk, azon filózva, hogy hol baszódtak el a dolgok.

Kohn szerint egyszerűen megöregedtünk, amivel Titusz is egyetértett, de szerintem csaka nős férfiak fásult depressziója szólt belőlük,