Az a jogászos izé csak a kezdet volt, a nap örjöngő válságmenedzseléssel telt, este 8-kor még az asztal mögött ülve félhangosan bazmegoltam bele a nagy általánosságba. Na ekkor hívott a muter, hogy felugrott a macskáért, de az állat amint meglátta, közölte, hogy ő inkább maradna, majd beköltözött az ágy alá és nem volt hajlandó kijönni. Kajára se. Ja, és ennek két órája, kezdi unni magát, csináljak már valamit.

Vettem egy mély levegőt, majd az Ügyfeleknek fenntartott derűsen nyugodt hangon közöltem, hogy semmi baj, mindjárt ott leszek, easy. És mentem.Hazaérve belerogytam a fotelba, rákészülve lélekben a hajtóvadászatra.Erre a macska kipattant az ágy alól, belevetődött az ölembe és dorombolva megpróbált elbúini a hónom alá, mi van, ennek nincs szaglása?! Tíz percig simogattam és nyugtattam, hogy no para, majd egy alattomos mozdulattal belevágtam a kikészített szállítóketrecbe. Az állat üvöltve zokogott, gyorsan kitettem muterostul a kecóból.

Hja kérem, minden szakítás nehéz.