Ül az ember és kanalazza befelé a Norbi-féle update szart, gombás csirkemáj burgonyapürével, nem is rossz, egy alulfejlett óvodásnak talán elég is volna az adag, mikor megcsörren a mobil. Egy régi osztálytárs van a vonalban, hogy meghalt az öccse, akivel régen annyit lógtunk együtt, táborok, koncertek, egyebek, végigasszisztáltam pár kínját, mert valami mindig volt, amíg csak el nem költözött egy messzi országba, hogy ott majd végre boldog lesz.

És jól is érezte magát, megtalálta a helyét, bár azt hiszem, a boldogságot sosem lelte fel, és most meghalt, egy ostoba balesetben. Két éve találkoztunk-beszéltünk utoljára, félig akkor is egy álomvilágban járt, mint mindig, nosztalgiáztunk és röhögtünk, eszembe se jutott, hogy soha többet nem látom, annyira közhelyes ez az egész baszics, szar szappanopera minden.