Időnként baromi empatikus bírok lenni férfitársaimmal. A ma délelőtt például arról szólt, hogy unokaöcskös 2.0, ahogy a Választott Nép többi férfi tagja is, szövetséget köt az Úrral, na most ez kevésbé emelkedett stílusban annyit tett, hogy levágtak egy darabot a pöcséből. (A körülmetélés amúgy a legjobb bizonyíték a zsidók gyógyíthatlan optimizmusára, hisz' a franc se tudja, nem fog-e később hiányozni a hosszábból az a kevéske is...)

A szertartás egyébként kellően emelkedett és archaikus volt, eltekintve attól a résztől, amikor a rabbi kigöngyölte a műszerparkot, rozsdamentes acélból készült szikéken, fogókon és más, kideríthetetlen rendeltetésű célhardvereken csillogott a lámpák fénye, a készlet láttán még Dexter is elismerően csettintett volna a nyelvével. Nekem mondjuk a hasüregemig kúsztak fel a golyóim, és a farkam is megpróbálta követni, szívem szerint besegítettem volna neki, de nem olyan volt a helyzet.

Aztán pillanatok alatt vége is volt az egésznek, hálaimák, visítás, áldás, majd zabálás. Tudunk mi mulatni, jah. És az este még előttem van.