Mint tegnap este nyilvánvalóvá vált számomra, külső szemszögből elég egysíkúnak tűnök, konkrétan négy dolog érdekel engem, idézem: "a lányok, a cicik, a puncik és a jó kaják". Ráadásul az első három valahol összetartozik, legalábbis nehéz szétválasztani, kivéve, ha az ember hobbiszinten darabolós gyilkos.
Szóval totál 1 bites algoritmus szerint működöm, a világot a megdugható és megehető részre osztom, zaksun, mondjuk a két halmaznak legalább metszete nincs, az azért kínos lenne.
Mindenesetre visszautasítottam a negatív megítélést azzal, hogy engem igenis sok minden más is érdekel, a visszakérdezésre, hogy például, gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a világbéke, mert én is láttam a Beépített szépség című filmet. És hogy bizonyítsam elkötelezettségemet, megígértem, hogy posztolni is fogok róla, szóval tessék, ne háborúzzatok, inkább dugjatok meg egyetek, az sokkal jobb, higgyétek el.