Tegnap este érzékeny búcsút vettem a kanapétól. Titusz és Ákos intézte a lényeget, úgyis, mint izomemberek, mi Dittával szurkoltunk és hasznos tanácsokkal láttuk el őket. A művelet lassú és nehézkes volt, a cucc keményen védekezett, konkrétan nem fért ki az ajtón, szerintem a beköltözésünk óta velem együtt az ő térfogata is megnövekedett. Aztán néhány ajtó leszedése és némi bűvészkedés után csak odakerült a ház elé. egy Elvihető! felirattal ékesítve.
Megrázó látvány volt, a szerencsétlen értetlenül gubbasztott a járdán, mint az árok mellé kidobott kutya, aki várja, hogy majd csak visszatér a gazdi. A bólingból hazatérve még mindig ott volt, magányosan vacogott a sötétben, rossz lelkiismerettel osontam el mellette. Reggelre eltűnt. Remélem jó helyre került.
