A reggeli míting első napirendi pontjaként a Gyárigazgató ismertette az izraeli helyzetet és élménybeszámolót tartott a Vaskupola működéséről, na ezek után próbáljam meg tagadni, hogy a Gyár a judeoplutokrata-cionista világtőke előretolt bástyájának a nemzet hátába szúrott tőre, amelynek segítségével a befektetési banikárok ellopják az emberek pénzét. (Uttóbi frappáns megfogalmazásáért köszönet gazdasági miniszterünknek, aki pont úgy átlát a helyzeten, mint vakond a betonfalon.)
De az tény, hogy elfogultak vagyunk, én biztosan, elvégre azokban a városokban laknak az én rokonaim is, amit bátran rakétáznak az arabok Gázából, más rokonaimat pedig behívták és készülnek az offenzívára. És nem, baromira nem tudok empatikus lenni senkivel, aki többszáz rakétát ereszt el a vakvilágba - amik amúgy simán potyoghatnak arab falvakra és mecsetekre is -, aztán műfelháborodva visítanak, hogy a szemetek, hát nem visszalőttek?! Miért, mire számítottak, makkos puszira? Ugyan már.
A magyar közmédia pedig szokás szerinti formáját hozza, valahol a Kubai Állami Tévé stílusában, mintha még mindig a '80-as években lennénk, csak azt tudnám, miért kell központilag benyalnunk az araboknak, biztos arra várunk, hogy az azerik mellett majd ők vásárolják fel a magyar államkötvényeket, esetleg nekik is piros folt van a seggükön, lehet választani.