Reggel a gép elé leülve nyilván én is ugyanazt kaptam az arcomba, mint mindenki más: Steve Jobs-nekrológokat, történelmi áttekintéseket, fotóválogatásokat és a többit, megrögzött Apple-júzerként nyilván még érintve is érzem magamat. És mivel mások úgyis mindent megírtak már róla, most olyat teszek, amit itt a blogban szinte soha: előszedek egy régi emléket az első "találkozásomról" az Apple-lel.

A '80-as évek közepe volt, '84 vagy '85, amikor a számítógép az átlagembernek a sci-fi kategóriája volt, kábé annyi köze volt a napi élethez, mint az űrutazásnak és az atombombának, a napi csúcstechnológiát a videomagnó és a számológép jelentette. (Nem vicc.) Nyár volt, a nyaralónkban dekkoltam és az IPM fiataloknak szóló verzióját, az Alfa Magazint olvasgattam, amiben a képregény mellett tudományos hírek is voltak. Kábé fél oldalon beszámoltak egy "személyi" számítógépről, tényleg hihetetlenül kicsi volt, elfért egy asztalon, amivel rajzolni lehetett egy új eszköz, az egér segítségével.

Gyakorlatilag egy ős-Paint volt, vonal-húzás, szín-kitöltés, szemeteskosár-ikon és a többi, hihetetlenül futurisztikus volt, nem is igazán fogtam fel, mi is ez az egész, de abban biztos voltam, hogy én ezzel sose fogok közvetlen kapcsolatba kerülni, az pedig, hogy sajátom legyen, szerintem eszembe se jutott. A hardverről amúgy csak annyit írtak, hogy Apple, most már tudom, hogy ez volt az első Macintosh.

Rá egy évre meglett a Commodore 64, '91-ben pedig az első rendes pc-m is (egérrel!), egy összeépített XP (asszem 4 MHz volt a proci órajele, 20 MB a vinyó, nagy flopival és egy monokróm monitorral, mint a Mátrixban), de az Apple még ekkor is csak távoli, misztikus valami maradt. Végül 2008-ban, jó 20 évvel azután az Alfa-cikk után lett egy saját Apple-gépem, egy 21,5"-es iMac-em - a sci-fi-ből valóság vált.

Köszi Steve, mindent.