Bármelyik gasztro-szociológus1 évfolyamdolgozatot írhatott volna az újévi vacsoránkból (merthogy szerda este fél 7-kor megkezdődött az 5772. év). A szokásos újévi ételek - mézes alma és gránátalma - kiegészültek a sztenderd közel-keleti ételekkel (thina és padlizsánkrém, vagyis hacilim), ehhez jöttek a hagyományos magyar ünnepi ételek (húsleves, főtt hús meggyszósszal, velős csont), ráadásnak pedig internacionalista fogások (mézes-mustáros csirkeszárnyak és quiche), na meg a nutellás csokitorta, a hugi igazán kitett magáért. A sógor is mondta, hogy van minden, inni is bármit kérhetek és valóban, csak szólnom kellett és 2 perc múlva már előttem volt - mint kiderült, a sógor a ház aljában lévő kocsmát használta bárszekrénynek, ami megmagyarázta, miért két decinként kaptam a lájtkólámat.
Még délután is fostam. BÚÉK.
1 Az egyes társadalmi csoportok gasztronómiájának alakulását befolyásoló vallási, nemzetiségi, kultúrális és történelmi okokat, illetve azok egymásra gyakorolt hatását vizsgáló tudomány művelője, akik olyan rejtélyeket kutatnak, mint hogy például miként alakult ki a káposztás cvekedli cukrozása egyébként normálisnak látszó családokban.