Letudtuk a Nagy Családi Fotózást a szigeten és a hugiéknál, a melóval Zsanit bíztuk meg, mert amit a muter és a hugi egy fényképezőgéppel létrehoznak, hát akkor inkább atomerőművet szereljenek, az is jobban menne nekik. Mondjuk szopás az így is volt, Zsani valamiért jó ötletnek és témának találta, hogy a kölykök a hasamon ugrájanak meg a szőnyegen hemperegve csiklandozzanak halálra, nem tudom mi lesz ebből, szerintem a kész mű bármelyik illegál pedofil honlapon jó eséllyel indulhat majd a nap képe címért a Matatás-kategóriában.
Asszem erről jutott eszembe, hogy vsszakérjem Unokaöcskös 1.1-től a korábban rá hagyományozott bilincset, kérdezte, hogy minek, mire mondtam, hogy az új ágyamnak1 rácsos a fejtámlája, szóval most már én is szeretnék egy kicsit játszani a cuccossal. Erre Zsani nagyon kedvesen és részletekbe menően elkezdett faggatni, hogy pontosan mit és hogyan játszanék a bilincsekkel, de nem merültem el a részletekben, mert a hugi így is folyton cseszeget, szóval majd demózok. Vagy nem.
1 Ja, új ágy, ez külön történet, csak még töprengek rajta, nehogy megkarcoljam Jack gránitjellegű egóját.