Az úgy volt, hogy Unokaöcskös 1.1 fél éven belül már másodszor törte össze a hugi iPhone-ját, úgyhogy átmenetileg odaadtam neki a régi fehéret, amit cégesként használtam. Mintha a testemből vágtam volna ki egy darabot, egy font húst kábé. De ma reggel végre visszaadta a drágaszágot, mikor felvittem a lázcsillapítót (erről majd később).

A mobilt vastagon fedte valami rászáradt, ragacsos dzsaszmák, a plébános nézhet úgy a delikvensre, aki az orra előtt hugyozik bele a szenteltvíztartóba, ahogy én bámultam a hugira.
- Ez mi?! - kérdeztem döbbenten.
- Csoki - válaszolta a hugi teljes nyugalommal.
- De hogy került az iPhone-ra?! 
- Hát csokit ettem - mondta a hugi magától értetődő természetességgel, ahogy a hülyének magyaráz az ember. - Na csá! - csapta be az ajtót, kettesben hagyva a meggyalázott hardverrel és az összes, nőkre vonatkozó és újfent megerősített sztereotípiámmal.