Kellenek a célok meg a kihívások, elvégre ez tesz minket emberré, meg a pálinkafőzés tudománya, mint közismert. De nem is annyira egyszerű kihívásokat találni, elvégre Amudsen már megelőzött a Holdon, a vikingek felfedezték a sört, Kolombusz meg a tojását. Mindenesetre tegnap valami isteni sugallat hatására megszületett a napi task: végre asztal alá iszom Dalit.

Az első tíz Jägerig (plusz fröccsök) működött is minden, mint Duracell-nyuszi, ha friss elemet nyomnak a seggébe, Dali kezdett berúgni, én meg rendben voltam. Aztán a tizensokadik Jägernél (plusz fröccsök) hirtelen mintha tarkón basztak volna egy baseball-ütővel és annyi. Dali kiröhögött, aztán meghánytatott (évek óta nem hánytam, megjegyzem, kivéve egyszer, na azóta tartózkodom a fűtől), taxival hazafuvarozott, közben röhögött, végül felcipelt a lakásig, ahol búcsúzóul még kiröhögött.

Szóval ez mégsem az a nap volt, az isteni sugallat sima átbaszásnak bizonyult, talán mégsem Yom Kippurkor kellett volna kolbászt vennem.