És elmentem megint voksolni, ha lehet, még morcosabban, mint két hete, mert értelmesen már csak két helyre lehetett ikszelni. Ott volt ugye a Fidesz, akik már vastagon nyertek és aktuálisan az egyetlen párt, akikből kinézhető elég erő és határozottság, hogy csináljanak valamit, bármit. De aki semmit sem hajlandók elárulni a terveiről és a programja kimerül az elődei fikázásába, az rám ne számítson akkor se, ha el tudnám felejteni a szélsőjobbos dörgölőzését. (Nem tudom amúgy.)
Szóval maradnak a szocik. Na neeeem, tehetetlen, tolvaj idióták, szintén zéró program, mondjuk ezután a nyolc év után jobb is ha befogják, akkor se szavazok oda, ha ezzel a fideszes nyer - maradt az LMP, egy igazi, értelmetlen, dühödt protest-szavazat.
(Azért most valahogy mégiscsak jó érzéssel tölt el, hogy az ország azon egyetlen településén - kerületében - élek, ahol az emberek többsége nem hajlandó jobbra szavazni, Nova Leopoldia non coronat!)