Tökéletes a hely, lelkendezett Dali, ezt látnod kell! A Pincét, mármint, amit régóta kerestünk, merthogy terveink vannak. Nagy terveink.
Szóval lementünk, Dali előresietett a lámpával, aztán alulról világított, bele a pofámba, konkrétan semmit se láttam. Óvatosan! - jött az instrukció. - Jobbra! Jobbra! Jobbra-jobbra-jobbraaa!!! - én meg mentem, aztán hirtelen zuhantam, mert mint kiderült, lépcső az nem volt, csak egy palló, Dali meg úgy értette, hogy neki jobbra, és ugye szemben álltunk. Belefúródtam a sittbe, mint Superman a felhők közé, de megúsztam egy könnyebb bokaficammal.
Gyorsan magamhoz vettem a lámpát, bazmegoltam, aztán hosszan elnézelődtünk, míg csak Dali meg nem jegyezte, hogy mintha égne valami. Na az voltam én, pontosabban a legjobb szövetkabátom, hát tényleg forró tud lenni egy 500 wattos reflektor. Miután felsántikáltam talpig mocskosan és füstölögve, Dali sugárzó arccal megkérdezte, hogy na, hogy tetszett, mert nem látja rajtam a lelkesedést. Közöltem vele, hogy baszódjon meg, és hogy egye fene, vegyük meg.
Most itt tartunk.
