Négyen ültünk az asztal körül (tiszta Rejtő-fíling), a Tervező, az Irodavezető, a Generálkivitelező és én, a Projektet tárgyaltuk, a nagyot, ami megváltoztatja majd a város arculatát, szó szerint átszabjuk a folyópartot, hidak, utak, miegymás. A többiek lelkesedtek, én szokás szerint az ár miatt aggódtam, mert hát a Holdra is mehetnénk gyakrabban, csak ugye nem éri meg, és a piramisokat is szép teljesítmény volt felhúzni, de ha el kellene adni...

- Max ennyi lehet a négyzetméterár - szögeztem le - ennyiért tudjuk eladni.
- Jó, de ebből hogy jön ki a sétány, a lagúnák, az új főtér? Tudod mibe kerülnek azok?! - replikázott a Generálkivitelező. - Akkor a parkok helyett inkább aszfaltozzuk le az egész partot!
- Megfontolandó - bólintottam -, jó, akkor vizsgáljuk meg ennek az opciónak a bevételi és kiadási oldalát. - A Tervező nevetett, aztán rájött, hogy komolyan beszélek, egy pillanatig azt hittem, elsírja magát, pedig kemény csajnak tűnt, a Generálkivitelező gyorsan be is rekesztette a meetinget, hogy talán aludjunk egyet a dologra.

Mostanság valahogy még a szokásosnál is kevésbé izgat a jövő iránti felelősség, a társadalom igényei és a hasonló szarságok.