A BL-döntőt a Gyárigazgatónál néztem végig, aki elég meggondolatlan volt ahhoz, hogy pár emberrel együtt engem is meghívjon a kollektívából. A Gyárigazgató kecóját nem részletezném, legyen elég annyi, hogy a projektor vászna ránézésre másfélszerese volt méretileg a hálószobámnál, a miliő pedig egy jobb múzeuméra emlékeztetett - na ide szabadultam én be egy betépett rinocérosz önfeledt mozgáskultúrájával.

Már az első sörösüveget sikerült feldöntenem (tömörfa asztal, bézs bőrrel bevont székek), mit mondjak, kevesen láthetták eddig a Gyárigazgatót papírtörlővel a padlón térdelve kármenteni. Azután jött a sushi, ami alapból egy alattomos, széthullásra hajlamos kaja, amit a lelkileg sérült, önkínzásra hajlamos japánok ráadásul pálcikával próbálnak menedzselni, na akkor el lehet engem képzelni. (Az Irodavezető nagyon kedvesen segített.)

Aztán mikor a pizzával áttelepültünk a vászon elé, lelki szemeim előtt felrémlett hogy milyen frankó lehet ekkorában pornót nézni a kép, amint a pizzaszelet arccal lefelé a szőnyegen landol, én meg felpattanva jól beletaposom a perzsába, és inkább felfüggesztettem a további táplálkozást, mert valahol azért én is kultúrlény vagyok. A végén pedig a Gyárigazgató mindenkit személyesen fuvarozott haza, gondolom tuti ami fix alapon.

(A meccs meg jó volt, de azt úgyis látta mindenki, mit részletezzem.)