Az úgy kezdődött, hogy a Text szerzett két döglött fácánt, én pedig felajánlottam, hogy levezénylem a feldolgozást, az elérendő cél egy gombával-májjal töltött, szalonnával töltött sült fácán volt. Jól hangzik, mi?

Aztán Text vasárnap leszállította az ízlésesen nejlonzacsiba csavart hullákat, amiket bedugtam a frigóba, és 3 napi érlelés után tegnap este nekiláttunk a projektnek. Először is elneveztük őket Frédinek és Vilmának, megállapítottuk, hogy kurva sok tolluk van, aztán nekiestünk a madaraknak, én Vilmának, Text meg Frédinak. Na most a fácán tollatlanítása szar meló, a pengeművész Text például a szárny helyett az ujját vágta át és többször is összevérzete Frédit és a konyhát is. Bő órányi nyúzás-nyiszatolás-tépés után a tetemek nagyjából csupaszak voltak, mi meg megittunk néhány körtepáleszt és duettben elénekeltük a fácánoknak, hogy "Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát...". (Ezt később a lányoknak is előadtuk.)

Aztán elkezdtem Vilmát kibelezni, ami szó szerint szaros meló, panaszkodtam is Textnek, hogy egy madár seggében kell turkálnom, de ő csak lebiggyesztette a száját, hogy mi van, számodra új ez a helyzet (igen baszics, fácánseggben még soha!), majd hősiesen az érkező Jack kezébe nyomta Frédit és visszavonult a zsigerelés elől.

Végül megjött Abszinth és Zarek is, a madarak meg mentek a sütőbe és 10-re, mikor már mindenki kellően részeg volt, már tálalhattunk is. A rohadék állatok amúgy basztak rendesen átsülni, de azért megettük, meg a szardellás juhtúróval töltött grillezett csiperkéket is, de most egy időre tuti kifőzöcskéztem magam, aki éhes, menjen a Mekibe.