Éjjel negyed 2-kor telefoncsörgésre ébredtem, V. volt, hogy megossza velem, mennyire örül, mondtam, hogy én is, aztán még beszéltünk valamit, amire nem emlékszem, mert közben azért próbáltam aludni, aztán letettem. 20 perccel később ismét telefon, ismét V., hogy elmondja, ő valóban örül, ismételten biztosítottam, hogy az ő boldogsága az enyém is, aztán lelőttem az iPhone-t, mint csepeli pedellus a dirit.
A depressziós haveroknál csak a boldogok macerásabbak.
