Már csütörtök este, a Tandembe menet éreztem, hogy nem vagyok a topon, de betudtam a fáradtságnak és a másnaposságnak. Aztán tegnap már fájt a torkom, és kifejezetten szarul voltam, el is panaszoltam telefonon a muternak, aki este aggódva hívott vissza, hogy élek-e még.

Mondtam, hogy igen, de nem érek rá, mert épp az Ellátóban ülök és sörrel jegelem a torkomat, erre olyan szavakkal illetett, amilyeneket egyetlen anyának se szabadna használnia a fiára és lecsapta a kagylót.

Most még rosszabbul vagyok (vajon mitől?), ergo a végrendeletemet fogalmazom, mint mindig, ha náthás vagyok és várom a muteret, hogy hozzon valami ebédet. Eddig még nem jött.