A szombat esti vendégektől narancsos kacsára szólt a megrendelés, jó is az, gondoltam egyetértően, azzal kidzsaltam a Lehel piacra kacsavadászni, ami nem is volt annyira könnyű, mint vártam. Végül az egyik pultnál - bár kirakva nem volt - mondták, hogy igen, van kacsa, nem, nem csak mell vagy comb, egészben, jól van, adsza.

Délután szép kényelmesen nekiláttam kibogozni a pakkot, és látom, hogy ez tényleg egészben van, minden periféria csatlakoztatva az alap-hardverhez, az úszóhártyás lábacskáktól a félig nyílt csőrig, legalább tolla nem volt, az baszott volna oda végképp. Na most én az a klasszik újlipótvárosi úripubi hobbiszakács vagyok, filézett mellhez és bontot csirkéhez szokott, ilyet én még sose, de hát ez van, nekiestem mint zoofil a döglött kacsának.

Aztán rájöttem, hogy a legrosszabb a hasüregben vár rám, tele volt mindenféle csúszós izével, amik ráadásul nem akartak kijönni, a délnémet módszer is kudarcot vallott, a faszom se gondolta, hogy például a nyelőcső ennyire erős, végül fél órányi vagodosás-tépkedés után teljes Vészhelyzet-fíling közepette elkészültem, már igencsak morcos és izzadt voltam.

(Aztán megtöltöttem almával-gesztenyével, rittyentettem mellé narancsszószt és mandulás rizst, jó lett, de a kacsákból egy időre elegem van, esküszöm, Donald kacsára is söretés puskával megyek, ha meglátom a tévében.)