Kiderült, hogy az egyik biztosításomat már háromnegyed éve nem vonja a bankszámlámról a biztosító egy szoftverhiba miatt, és a gép a díj nem fizetése miatt(!) a biztosításomat is hidegre tette. Az ügyintéző sajnálkozott, majd közölte, hogy kérvényezzem (én!) a reaktiválást és hogy 9 havi díjat vonjanak le tőlem egyben. (Kurvaanyátok.) Ja, és ehhez töltsem ki az egészségi állapotomra vonatkozó kérdőívet (ezt anno még nem kellett), na lássuk csak, és elkezdte feltenni a kérdéseket.
Öt perc után már lesápadt, úgy nézett rám, mintha azt mondtam volna, hogy szeva, Kenny vagyok (South Park, Colorado) és elkezdett valami motyogni arról, hogy biztos figyelembe veszik, hogy nem az én hibámból szűnt meg a biztosítás, és ekkor az alkoholfogyasztrási szokásaimat firtató részig még el sem értük. Egyedül a HIV-fertőzöttségemre sikerült pozitív választ adnom, mármint hogy negatív. Asszem. Remélem.
Most kíváncsian várom a beígért jelentkezésüket.