Szombat reggel derűsen és kipihenten ébredtem, majd bekapcsoltam a gépet. Ami ugyanazzal a lendülettel levágta a biztosítékot és onnantól meg se nyikkant. Káromkodva vágódtam be a zuhany alá, ahol meleg víz nem volt, úgyhogy szerelhettem bojlert is. Aztán vállamra kaptam a 15 kilós vasat és elvittem a Váci úti Mistral-szervízbe, ami - mint kiderült - megszűnt. Ekkor már sejtettem, hogy nehéz időszak következik az életemben és valóban.

Elárulom: gép nélkül lehet élni, de minek, 20 évet zuhantam vissza a múltba, a legsötétebb kőkorszakba, amikor redves állatbőrökbe csavarva ülték körül az emberek a tüzet, aggodalmasan kémlelve a sötétséget, hogy mikor bukkan elő a kardfogú tigris. Iszonyat. A mobilom maradt az egyetlen kapcsolatom a XXI. századdal, de a wapolás olyan, mint gumikesztyűben rejszolni - átmegy az infó, csak épp semmi öröm nincs benne. Most kitartok, hétfőig.

(Ezt itt Abszinth gépén követem el éppen, a rondán, majd még jelentkezem, ha túléltem a gombászást.)