Azt különösen szeretem, mikor az Ügyfelek valamiféle hatóságnak nézik a Gyárat és kérvényt írnak, hogy szociális helyzetükre meg családi állapotukra tekintettel hadd ne kelljen már kifizetniük ezt vagy azt, nyeljük le, ha késnek pár hónapot és kamatot se kérjünk plíz. Na ezekkel nem tudok mit kezdeni, forgatom a leveleket és filózok, hogyan mondjam meg finoman, hogy aláírtál valamit baszics, tudtad, mi a te kötelességed és azt is leírtuk, mi van, ha mégsem jönnének össze a dolgok. Igen, buksz egy kalap pénzt, de ha fordított esetben mi kúrunk el valamit, te is tartod a markodat, és valószínűleg a képembe röhögnél, ha én fordulnék feléd egy olyen kéréssel, hogy bocs, gáz van, fizessél még nekünk pluszban egy kis pénzt jófejségi alapon.

És mikor az ember mond egy udvarias NEM-et, akkor jön a felháborodás, hogy mennyire szemetek vagyunk, amiért nem mondunk le a javunkra párszázezer forintról. Utálom, mikor felnőtt emberek nem hajlandók saját magukért, a tetteikért, a döntéseikért felelősséget vállalni.