Eddig két okból nem ugattam MÁV-sztrájk ügyben, egyrészt mert nem járok vonattal, legyen ez a vidéki népség baja, másrészt mert ritkán megyek bele itten a dugásnál és berúgásnál fajsúlyosabb kérdésekbe, egyszerűbb lélek vagyok én ennél.

Most viszont már annyira tele a tököm a derék vasutasokkal, hogy mégis kinyitom a pofámat. Nézzük a tényeket a vasúti személyszállításról. Van egy állami giga-vállalat, közfeladatot lát el, de hihetetlenül vesztességes, aminek legfőbb oka, hogy az elmúlt fél évszázadban tömegközlekedési anakronizmussá vált, lassan ugyanott van a helye, ahol a vitorlás hajóknak és a lovaskocsiknak: a közlekedési múzeumban. Ami működhet belőle, az az elővárosi vasút (lásd HÉV) és a vidéki nagyvárosokat gyorsan elérő IC, minden más kuka.

Hosszabb távra olcsóbb és gyorsabb a repülőgép, rövid távra a busz, nem is beszélve az autóról, Bivalybasznádra vonattal szállítani a napi 12 utast a leghihetetlenebb és ostobább pazarlás, amit persze nem az a 12 ember fizet, hanem az egész ország, súlyos tízmilliárdok formájában. A vasúti személyszállítás nagyobb része menthetetlen, fel kell számolni, mert éppúgy lehetetlen életben tartani, ahogy az omnibusz-közlekedést.

A helyzet az, hogy a MÁV alkalmazottak harmadát azonnal ki kellene rúgni, tudom, szegény munkavállalók, na de miért kell nekem fizetnem egy váltóőrt, ha semmi szükség arra, amit csinál?! Ez már nem a szocializmus, ébresztő! És akkor ezek az emberek előállnak azzal, hogy kérnének 250 ezer nettót per kopf, merthogy sikerült eladni a MÁV egyetlen nyereséges (áruszállítással foglalkozó) cégét, na most ez a pofátlanság csúcsa, jól vagytok ti ottan bazmeg?! Abból a bevételből nemhogy jogi, de erkölcsi alapon se jár semmi, örüljetek, hogy van állásotok, most még, vigyorogjatok udvariasan és tegyetek úgy, mintha lenne hasznotok.

És igen, ilyenkor titokban visszasírom a csendőröket meg a kardlapot, sose leszek már píszí.