Ez most blogokról fog szólni, semmi szex, sör vagy macska, előre szólok.
Nem tudom, kinek mennyire tűnt fel, de az elmúlt bő 1 évben nálunk is gőzerővel megy végbe az a folyamat, ami az USÁ-ban már vagy fél évtizede lezajlott: nagy erővel törnek előre a (fél)professzionális, egy-egy témára szakosodott, gyakran többek által szerkesztett blogok. A blogter volt az első, aki kifejezetten erre építette egész üzleti stratégiáját, mondjuk neki nem igazán jött össze a dolog, a miértet hagyjuk. Aztán az index életre keltette a blog.hu-t, tudatosan építve be azt saját tartalmába és ezzel lendületet vett a profi, szolgáltató blogok szaporodása. Persze már régebben is voltak közösségi blogok, a bringás futárok Alleycat-je, a "tömegbringások" kedvence, a Critical Mass vagy a városi legendákat kergető kultúr-blog, az Urban legends, de ezek inkább lelkes kis csapatok non-profit alkotásai voltak, kezdetben legalábbis.
Ha azonban vetünk egy pillantást a statgép blogos oldalára, rögtön látszik, hogy hányan zárkóztak fel melléjük, az első 30 helyezett 80%-a marketingre, médiára, sportra, tévéműsorokra, hardverre-szoftverre szakosodott blog, meglehetősen nagy olvasótáborral, míg a klasszikus énblogok folyamatosan tűnnek el-szorulnak vissza. (És akkor a Tékozló Homár vagy a Művelt Alkoholista még fel sincs regelve ide, gondolom, üzleti okokból.)
Van még egy fontos minőségi változás: a szolgáltató blogokon egyre-másra tűnnek fel a hirdetések, jelezve, ezeket már nem pusztán az alkotás öröméért írják, hanem pénzszerzési céllal, ami persze önmagában nem probléma, Michelangelo is pénzért nyomta a vésőt meg az ecsetet.
Ami igazából érdekes lehet, legalábbis nekem, hogy milyen hatással van ez az egész az énblogokra, jó vagy rossz nekünk? Nos, szerintem se ez, se az. Ez egy másik, párhuzamos világ, ha úgy tetszik, újabb lépcsőfok a blogok evolúciójában. Nem tudom, lesznek-e profi, hivatásos énbloggerek nálunk is, ha az amcsi trendet követjük ebben is, előbb-utóbb bizonyosan. Kíváncsian várom.