A  szombat este a Kiadóban ért, amivel nem is volt gond, ahogy az elfogyasztott liternyi borral sem. Megjegyzem, sose hittem volna, hogy egyszer lesz szerencsém meghallgatni, amint abszinth és becherpig duettben énekli Komár Laci No Miss című örökzöldjét, csupán ezért már megérte odamenni. A baj távozás közben történt, ugyanis megálltunk a pultnál néhány percre, amikor is számomra teljesen váratlanul megittunk négy Zubróvkát per kopf.

Na most én baromira nem bírom a töményet, de tényleg, úgyhogy külön hálás vagyok így utólag is a pultos srácnak, amiért az ötödik kört már nem volt hajlandó kiadni, hangos "Tri Zubrovki pazsaluszta!" buzdításomra sem. Az utolsó konkrét emlékem egy Demszky-karó volt, amin próbáltam megtámaszkodno, aztán snitt. (Megjegyzem, a pignek is elég rögös hazaútja volt.)

Reggel nem igazán értettem, hogy kerültem ágyba, aztán kitámolyogva észrevettem az alvó Zareket a Beddingén, ez úton is köszönet a hazafuvarért, nem lehetett egyszerű. Kábé úgy nézett ki, ahogy én éreztem magamat, a részleteket hagyjuk, mindenesetre gyorsan visszaaludtunk.

Anyám telefonja ébresztett kettőkor, családi ebéd, hát khmmm, ezt is hagyjuk. A Beddingén viszont határozottan jól mutat az új huzat.