Ma este nyilvánvalóvá vált, hogy a Gyár melletti kocsmában kávézóban bárban étteremben vendéglátóipari üzemegységben vizezik a sört, ennél kevesebbért is öltek már embert. Ezután elkísértem Zareket megnézni egy lakást, úgyis mint ingatlanszakértő, aminek következtében sikeresen alakítottam az autista báty szerepét, mondjuk a csillagjegyre vonatkozó kérdés hiányolása a megtekintési nyilatkozatról kifejezetten bágyadt próbálkozás volt a részemről. Végül nagyon kultúrember voltam, ugyanis hazahoztam a slaugot, pedig nagyon kellett már (a sör, ugye). És mégsem pisiltem oda sehova az utcán, annak ellenére, hogy ez a férfi-lét egyik nagy előnye: az egész világ a te piszoárod.
Mára azt hiszem ennyi.