A női agy, az valami csoda.

Egy darabig minden normálisan haladt a maga útján, a serpenyőben rotyogott a hagymás-tejszínes csirke, megfőtt a rizs, és épp készültem beleborítani a babcsírát, mikor Zsani elkezdett sikoltozni, hogy fúj, ez undorító. Mármint a babcsíra. ??!!???? - kommunikáltam felé, mire ő közölte, hogy úgy néz ki, mintha kukacokkal lenne tele. De hát ez babcsíra - érveltem én -, növény, bab, csíra, érted! Nem-nem, azek pont olyanok, mint a kukacok. Férgek.

És innentől hiába való volt minden józan érvelés, hogy kóstold meg, finom, csak szolid öklendezés volt a válasz, végül a jobb sorsra érdemes cucc a szemétben kötött ki. A kaja mondjuk ettől függetlenül jó volt, de a kudarc megmaradt: a nő irracionalitás ismét barbár diadalünnepet ült a józan ész megcsúfolt teteme fölött.

Azért néhány csírát látványosan elszopogattam-elszörcsögtem, miközben a gilisztaturmixról meséltem és Zsani eltorzult arcán szórakoztam