Korhatáros, csak 18 éven felülieknek!
Csibike egy posztban kézfogás alapján osztályozta a pasikat, na most a csajokat is lehet ám "mi módon csinálják?" alapon, önkényesen és szubjektíven besorolni, ugyanis szoros kapcsolat fedezhető fel belső tulajdonságok, jellem és szopási kvalitás között. Úgyhogy lássuki, hogy szoptok ti!
1. A nemszopós
"Én ugyan a számba nem veszem!" - egyre ritkábban, de hallani még néha, meg hogy minek az, lehet e nélkül is jó a szex. Lehetne. De nem az, mert ez a típus a végletekig gátlásos, frusztrált, unalmas, és nem csak az ágyban. A kihívásokat kedvelő mazochistáknak javallottak.
2. A szerelmes
"Csak akit igazán szeretek" - közli, ebbe a csoportba igazolnak át az előzőből a haladóbbak. Mert az olyan intim, szemben pölö a dugással, ami nyilván nem annyira. A nyújtott élmény bizony nem eget rengető, sőt. Ezek a csajok általában félénkek, de kedvesek és rendesek, ideális feleség válna belőlük. A viktoriánus Angliában.
3. A kisiparos
"Jaja, perszehogy" - és csinálja is, mert ez is a szex része, korrekt módon, élvezhetően, minőségileg széles skálán mozogva. Azért megjegyzik, hogy szólj, mielőtt elélvezel, nehogy a számba menjen, hát igen. Jó sok csaj tartozik ide, nincs velük semmi gond, sőt.
4. A virtuóz
"Na lássuk csak!" - és mire észbe kapsz, már a mennyben jársz, és közben látszik rajtuk, hogy élvezik, elejétől a végéig, a helyzetet, mindent. Ezek a csajok általában csöppet zakkantak, de jó humorúak és szórakoztatóak, a kocsmaasztal mellett épp olyan élvezetes társaságot nyújtanak, mint egy szőnyegen elnyúlva. Konklúzió: a jó fej csajok ált. az ágyban is jók.
(Mielőtt nekiálltok megkövezni, azért ne vegyetek túl komolyan... Inkább szavazzatok, ott balra)