Dream zsebében ismét megcsörrent a mobil. Rá sem kellett néznie a kijelzőre, tudta, hogy az Ügyfél lesz az. Negyedszerre, két órán belül. Dream elkínzott arccal nyomta meg a hívás-fogadó gombot a Nokián, és máris felharsant az Ügyfél rikácsoló-hörgő hangja, ahogy válogatott trágárságokat zúdított az éterbe. Dream letette az asztalra a készüléket, és a számítógépben kikereste az Ügyfél barlangjának pontos címét, majd felvette nehéz kabátját, vállára dobta táskáját, és ismét magához vette a mobilt. Az Ügyfél még mindig szórta az átkokat.
Szó nélkül ment el a recepció mellett, a lányok félreugrottak útjából, majd összesúgtak a háta mögött - ismerték ezt az arckifejezést, és tudták, mi készül. Az utcára érve Dream leintette az első taxit, és elvitette magát a nyomasztó, vakítóan csillogó toronyhoz, melyből csak úgy áradt az embertelen gonoszság. A lift mohón nyelte magába, majd okádta ki a legfelső emeleten, pont az Ügyfél ajtaja előtt. Dream megállt, és végre kikapcsolta a mobilt. A hangszóróból áradó iszonytató hang elnémult. Dream mély levegőt vett, majd megnyomta a csengőt és várt.
Az ajtó azonnal kitárult és Dreamet szinte mellbe vágta az Ügyfél látványa és bűze. A kócos, tépett haj, a foltos bőr, a görbe karmok iszonytató idegenséget sugároztak. Szótlanul meredtek egymásra, majd Dream kimért mozdulattal a táskába nyúlt és miközben vette elő, már tüzelt is a lefűrészelt csövű vadászpuskával. A nehéz őzsörétek a mellén találták el az Ügyfelet, aki a szembe lévő falig repült, majd a földre rogyva vérrel és csontdarabokkal terítette be a helyiséget. Dream utánalépett, és ismét tüzelt, szétrobbantva a hasat, melyből férgekként omlottak a padlóra a belek, vérrel és fekáliával szennyezve a tiszta követ.
Dream újra töltött, majd szétlőtte előbb a medencecsontot - átszakítva ezzel a gerincoszlopot is -, majd a koponyát. A véres agyvelő a plafonig fröccsent fel, egy épségben maradt szemgolyó lassan csúszott a vérben a sarok felé. Dream lesöpört a kabát gallérjáról egy fülkagylót, gondosan elrakta a fegyvert, behúzta maga mögött az ajtót és az órájára nézett. "Ó baszics!" - morogta félhangosan, majd sietősebbre vette lépteit.
Már várták a haverok és a Leffe a Tandemben.