Nem tudom, említettem-e már, de a notebookoknál kevés dolgot rühellek jobban, valahol a végbéltükrözés és a politikai tévéreklám között helyezkedhet el félúton. Kicsi képernyő, összenyomorított billentyűzet, ami akkora kézzel amivel engem vert meg Darwin, kész gyötrelem. (Jó, más helyzetekben kifejezetten előnyösek a hosszú ujjak, elismerem. Mások is.) És erre kellett felraknom egy XP-t, amit ugyancsak utálok, meg drivereket, meg mittudomén, fel is adtam hamar, mint sündisznó a wc-kefével folytatott franciázási kísérletet.

Szóval grrrr és arghhhh és társai, ez nem az én napom, lássuk be.