Sok mindent megértek és elfogadok, a rántott földigilisztától az erotikus bábszínházig, de amikor felnőtt, huszonsok éves férfiak és nők helyett anyukájukkal/apukájukkal kell kontaktálni lakásvásárlási, átadási , javítási ügyekben, akkor sikítanom kell. Elromlik valami a kecóban, és nem minket hív, hanem a külföldön élő anyucit, hogy szóljon nekünk. És az szól is, ahelyett, hogy tarkón csapná a félresikerült magzatot egy szívlapáttal.

Mit melózhatnak, hogyan élhetnek az ilyen egyedek? Hogy intéznek el bármit is? Miért nem haltak ki már régen? És miért nem gyakorlunk rajtuk aktív euthanáziát, társadalmi érdekből? Fogas kérdések ezek.