Másfél év után ma végre találkoztam a Vízóraleolvesóval. Mondjuk amikor csöngetett, én éppen a rötyin ültem és öltözékemet a kezemben tartott Magyar Narancs képezte, de úrrá lettem a helyzeten, mint Szaddam Husszein az amcsi invázión. A Vízóraleolvasó egy pirospozsgás, mosolygós, ősz hajú néni volt, mintha a Piroska szereplőválogatásáról jhött volna (a nagy mama karakterére gondoltam aktuálisan), és én szinte szégyelltem magam, mikor közölnöm kellett, az óra a sarokban lévő szekrény alsó polcánál van, jó  mélyen, szóval hasalj, nyanya! És hasra is vágta magát, mint Rambó a vadonban, csak neki nem volt piros homlokpántja, de a fejformája pont olyan lett, mint Stallonénak.

Mostanában ilyen izgalmakkal kell beérnem, meg a Carton Networkkel.