Ez most unalmas nyafogás lesz főnök-neosztott témába, semmi poén vagy hasonló, előre szólok.

Ma fogtam fel teljes valójában, mit is jelent az az elméletben jól ismert tétel, hogy főnök-beosztott relációban a barátság, szeretet és hasonló izék nem léteznek. Legjobb esetben egyféle semleges tiszteletig lehet eljutni, kölcsönös tolerancia, ennyi. Tudom, nem azért kapom a pénzem, hogy szeressenek, és ha a kiadott melót rendben elvégezzük, akkor valszeg jól végzem a saját melómat, de akkor is szar. Mert megszoktam, hogy engem általában kedvelnek a körülöttem lévők, vagy legalábbis bajuk nincs velem, itt is jól megvagyok a más osztályon lévőkkel. Ezért amikor visszahallom a panaszokat, a bazmegolást (közvetve persze) azoktól, akikkel együtt töltöm a napot, az szar érzés. Akkor is, ha tudom, nincs valódi jelentősége. Ez van.