Tegnap este anyám fél órát veszekedett velem telefonon, hogy folyton kocsmákban ülök, nem bírok kikötni egy lány mellett sem, minden pénzt elszórok, link vagyok és éretlen. Én persze védekeztem, hogy próbálok spórolni, olcsó kocsmákba járok, kommersz piákat iszom, hetente legfeljebb háromszor rúgok be, és aktívan keresem azt a lányt, aki mellett ki tudnék kötni, továbbá nem éretlen vagyok, csak kissé bohém. Simán lehülyevénfaszozott (a tulajdon fiát!), közölte, hogy menjek a franba, azonnal nősüljek meg és csináljak gyereket, majd lecsapta a telefont, pedig épp azt fejtegettem, hogy neki is többet kéne dugnia és időnként behúznia egy felest, az talán megnyugtatmá egy kicsit. Na majd a vasárnapi ebéd közben befejezem.
Amúgy itt a hétvége, ideje végre egy jót bulizni és tarkát hányni.