Tegnap anyám közölte, hogy túl nagy a fenekem, pedig még meg se nősültem. Az intellektuális vitát követően ("Nem iiis!" - "De igen!", "Nem!", "Deee!" stb.) következett a bizonyítási eljárás: nadrágcsere! És (nagyjából) kompatibilisek voltak. Nah, tényleg itt a vég.

Úgyhogy ismét jöhet a régi módszer: minden reggel mázsálás, ma el is kezdtem, 84,9, leestem a mérlegről (ami funkciójából fakadóan szerencsére nem magasodott túlzottan a padlószint fölé), eldöntöttem, minden reggel fel is jegyzem, egyrészt mazochizmusból, másrészt ösztönzésből. Majd érzékeny, könnyes búcsút vettem a kajakészlettől, egyenként megölelgettem a pizzásdobozokat és megcsókoltam a Magnumokat. Megható volt, na.