Az ősz azzal kezdődött, hogy egy öreg sebész, akinek a modora rosszabb volt egy Rejtő Jenő-regény légiós örmesteréénél, a lábam szabdalása közben kiabált, hogy le ne merjek ájulni a székről. Lefelé csúsztamban próbáltam megvetően nézni, hogy mi, még hogy én, ugyan már, de asszem nem voltam túl meggyőző.
A hugi később együttérzően közölte, hogy amilyen dagadt vagyok, sose kanalaztak volna össze a földről, aztán befuvarozott a Gyárba, ahol félkómában vérezgettem át a napot, és aláírtam pár iratot, amiről azóta sem tudom, mik lehettek.