Az EFOTT-on két csalódás mindenképpen ért, mármint azon túl, hogy már az első napon duplán lesántultam.

Az elsőt Nagy Feró okozta meg az a fél oktávnyi terjedelem, ami a hangjából maradt, mindez héliumszippantás után. És ha legalább odatette volna magát az alibizés helyett, de még azt se. Hiába, a '80-as évek meg a baboskendő már a múlté, nagyon gyorsan abba kellene hagyni, mert már most is késő.

A másik fájdalmas pont a Karthago volt, 35 év meg kiváló zenészek ide vagy oda, sose volt több egy harmadvonalbeli, sablonos rockbandánál két darab hallgatható számmal. Takáts Tamást viszont annó istenítettem, a '90-es évek elején minden hétfő este ott voltam a néhai Eötvös Klubban, ittam a vbk-t és hallgattam a bluest és a rock'n'rollt, amit a TTDB úgy nyomott, ahogy Hendrix vagy a Rolling Stones sem. És hallgattam az ezredfordulóig, sőt azután is, akkor már az Old Man's-ben. Most meg nem hittem a fülemnek, amikor TT a színpadon dumált mindenféle baromságot, aztán pluszban buzizott egy kicsit és látszott, fel se fogja, mennyire kínos, amit csinál.

A tanulság? Nem szabad megöregedni, baszics.